Orvosaink
Dr. Gombos László magánállatorvos vagyok. Engedjék meg, hogy az alábbiakban röviden bemutassam rendelőnket, a Vadóc Állatorvosi Rendelő dolgozóit:
Néhány szóval magamról:
Zalaegerszegen születtem 1979-ben. Már iskolásként állatorvosnak készültem, szüleim hiába próbáltak lebeszélni róla. Tanulmányaimat 2004-ben fejeztem be a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán, Budapesten. Gyakorlataim során igyekeztem megismerkedni az állatorvoslás lehető legszélesebb körével. Az egyetemi évek alatt érdeklődési körömet elsősorban a kisállatok, és az egzotikus állatok iránti vonzódásom határozta meg. Ezen a területen igyekeztem minél több hasznos információt és gyakorlati technikát elsajátítani tanáraimtól, kollégáimtól.
Az egyetem elvégzése után nem is volt kérdés, hogy szülővárosomban, Zalaegerszegen folytassam munkámat. Az egyre szűkülő nagyállat létszám és a több éves kisállat-gyógyászati tapasztalat után talán egyértelmű is lett volna, hogy milyen profilt válasszak magamnak. Talán a sors keze is benne volt abban, hogy hazaérkezésemkor felkérést kaptam egy, a városhoz közeli nagyüzemi sertéstelep teljes körű ellátására. A kihívást és a lehetőségeket végiggondolva vágtam bele a munkába, és végzem mai napig legalább olyan, ha nem nagyobb lelkesedéssel, mint amikor elkezdtem.
Bár időm jelentős részét leköti a telep állategészségügyi gondozása, a kisállat-gyógyászatot és másik hobbimat, a kutyák etológiáját, a kutya-ember kapcsolat vizsgálatát továbbra is a szívügyemnek tekintem. 2006 óta tagja, 2008 óta elnöke vagyok a városi kutya és gazdinevelési feladatokat ellátó kutyaiskolának, a Göcsej Kutya Klubnak. Mindemellett az egyesületen belül lelkesen képviselem a terápiás és mozgássérült-segítő kutyák tevékenységét és kiemelkedő feladatomnak tartom gyermekeink, a felnövekvő embergeneráció folyamatos informálását a felelős állattartásról és a kutyák emberek közti szerepéről. Gondos előkészületek után, 2009 szeptemberében indítottam el az egyik városi iskolában a tanmenetbe integrált "kutyával az iskolában" programot.
Több ízben szerveztem meg a Göcsej Kutya klub segítségével a Zalaegerszegi Állatbarát Információs Napot, és immáron 4 éve vagyok főszervezője a szeptemberi Országos Retriever Találkozóknak.
A rendelőben és az életben is társam dr. Szűr Veronika a másik állatorvos, aki a rendelőnkben dolgozik. Mosonmagyaróváron született, tanulmányait 1996-2001 között az Állatorvostudományi Egyetemen, majd a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán végezte. Tanulmányai alatt több hónapos külföldi gyakorlatot töltött egyebek között a hannoveri valamint a bécsi Állatorvostudományi Egyetem Kisállatgyógyászati Karán. Az egyetem utolsó 2 évében szaksegédként dolgozott Budapesten egy kisállatorvosi rendelőben. 2002-től a Belgyógyászati tanszéken dolgozott, majd kérésemre Zalaegerszegre költözött. Itt hatósági állatorvosként helyezkedett el, mellette pedig lelkesen segíti munkámat a kisállatpraxisban. Közös munkánk alatt több cikkünk is megjelent a Kisállatpraxis c. állatorvosi folyóiratban.
A kisállatok iránti elkötelezett munkánk révén született meg a rendelő létesítésének gondolata, mely mostanra konkrét formát öltött.
Bár otthon igyekszünk a munkával nem foglakozni, nagyon fontosnak tartom, hogy egy-egy bonyolultabb esetnél konzultálni tudunk egymással, így a gyakorlati tapasztalat és jó kombináló képesség kiválóan párosul egymással.